Adó 1% fogadásának feltétele

Az adó 1+1%-át a jelenleg hatályos törvény – 1996. évi CXXVI. tv. – szerint azoknak a civil szervezeteknek lehet felajánlani, amelyek legalább kétévesek, tehát jelen állás szerint minden olyan civil szervezet fogadhatja az adó 1%-át, amely 2011. január 1. előtt alakult.

Közhasznú szervezetek esetében valamivel engedékenyebb a szabályozás, ebben az esetben elég csupán egyéves működés felmutatása, tehát minden olyan közhasznú szervezet fogadhat 1%-os felajánlásokat, amely 2012. január 1. előtt alakult. Közhasznú szervezet esetében természetesen szükséges, hogy az általa végzett tevékenységről írásos dokumentum rendelkezzen a közhasznú szervezet és a helyi önkormányzat, vagy valamely állami szerv között. Közhasznú tevékenység esetén az a közalapítvány is jogosult a gyűjtésre, amelyet legalább egy évvel korábban a bíróság nyilvántartásba vett. Ebben az esetben azonban szükséges, hogy az alapcélként meghatározott közhasznú tevékenységet legalább 2012.január 1. óta megszakítás nélkül végezze.

Nem szükséges semmilyen egyéb bejelentést tenni annak a civil szervezetnek, amelyik szeretné fogadni az adó 1% felajánlásokat, de adószámmal rendelkeznie kell! A Nemzeti Adó- és
Vámhivatalhoz beérkező felajánlások minden esetben eljutnak a kedvezményezetthez, amennyiben valamilyen jogi akadály miatt ez mégsem lehetséges, úgy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről levélben tájékoztatja a felajánlót. Az adó 1%-a hatalmas segítség a minimális költségvetéssel működő, napi financiális gondokkal küzdő szervezetek számára, ezért fontos, hogy minél többen rendelkezzenek saját 1%-ukról.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>