Jurij Orlov laza történetmesélése arról, hogyan válik az egész világot behálózó, agyafúrt fegyverkereskedővé egy tisztességes Ukrajnából Amerikába szakadt család sarja. Hősünk sztoikus nyugalommal ábrázolja, milyen módon is lehet szert tenni hatalmas vagyonra a fejlődő országok fegyveréhségét kiszolgálva. Beavatás a nagypolitika útvesztőibe és a tömegpusztítás mikéntjébe bosszantóan szelíd iróniával, leegyszerűsített közelmúlt béli történelemképpel.
Fegyver-töltények borította, lepusztított városkép fogad egy talpig elegáns férfiúval a középpontban. Hogy mindjárt in medias res találjuk magunkat a gyilkos mondanivalóban. Ő Jurij Orlov, a háború ura, szimbolikusan harcmezőn, -abból kiemelkedve-, élesre vasaltan a mocsokban, melyhez -mint megtudjuk- aktív segítséget nyújtott. Moralizálás? Talán, de leginkább cinikus történelem magyarázat, és abból is a harcos fajta. Egyveleg. Megbéklyózott drámaiság, szatíra, lágy történetiség, amerikai önirónia, és világpolitikai helyzetelemzés. Értelmes magyarázat a magyarázhatatlanról, filozofálgatás a status quo fenntartásáról. És Nicolas Cage. Aki pedig -mint mindig- maga az ellentmondás.
Hol az egészséges határ a kimondható és a kimondhatatlan között? Gengsztereket lehet szimpatikusnak és emberinek ábrázolni? Fegyverkereskedőket nem? Lehet politikai korrektség nélkül, sok-sok demagógiát hangoztatni, és sztereotípiákkal élve, beszélő filmet gyártani? Igen, ezek szerint lehet. És ráadásul a kevertség ellenére, vagy éppen hatására szinte majdhogynem egységes egészbe gyúrva. Andrew Niccol, aki a Truman Show forgatókönyvével már az idők kezdetén felhívta magára a figyelmet, ezúttal messzebbre merészkedik a szókimondás harcmezején. Immár kivont karddal mutat fityiszt a képmutató Amerikának, és bár némiképp elbukik, a szó klasszikus értelmében mégis megmarad gondolkodónak. Nem kíván következtetéseket levonni, nem erőlteti rá eszmeiségét a nézőre, viszont kérdések hadát zúdítja reá. Választva egy meghatározhatatlan karaktert mesélőjéül (Nicolas Cage), aki egyfolytában gondolkodik, és emlékezik, mígnem rá nem tör az őrület, majd a belenyugvás.
Sajnos, a mellékszereplőket alakító nagy nevek alkalmazása szerencsétlennek bizonyul, ahogy a háttérdrámának, úgy nekik sincs jelentőségük. Felbukkan a hajdani Zsákos Bilbo (Ian Holm), mint vérszomjas izraeli fegyver-bizniszmen, valamint az ábrándos tekintetű, még mindig kisfiús Ethan Hawke, itt, mint igazságharcos FBI-ügynök parádézik. Egyszóval a történetet egyszemélyes harcosként Cage elviszi a kívánt magaslatokra.
A jelentőséggel nem bíró háttér-rajz szerint önjelölt pusztításszakértőnk családja -magát zsidónak álcázva- menekült el Ukrajnából a lehetőségek földjére a 70-es évek Amerikájába. Ahol, a családfő tisztes, immár zsidó polgárként hagyomány-hű éttermet nyithatott. A nagyobbik fiú hamar beilleszkedett, nemcsak az amerikai kis Odesszába, de a helyi szervezett bűnözésbe is. Fegyverekkel üzletelt. Először kicsiben, majd nagyban. Voltak álmai, szép házról, asszonyról, és gazdag életről, melyeket hamar be is válthatott.
Előttünk tehát egy tipikus karriertörténet a semmiből jött szegénylegényről, aki esze, és nem utolsó sorban találékonysága okán királlyá nőtte ki magát, megszerezve az áhított vagyont, és a csodaszép királyleányt. Mese a lehetőségekről, és a könnyen jött boldogságról. Jelentésáttétel a jelentéstelenségről. Milyen kár, hogy csak a felszínen kék az ég!
Ahogy a drogfüggővé vált öcsike, Vitalij (Jared Leto) életével, majd halálával szembesülünk, úgy körvonalazódik előttünk az, az álszent morál is, amely a javak élvezői között felüti a fejét. Úgy a családban, mint a fejlett országokban. A butácska feleség hamar okos lesz, amint már az FBI fenyegeti a szabadságát. Ki megy itt a pénz nyomába, addig, amíg mindent megkaphat általa? Érték az, amelyért cserébe értéket adnak. Ha már akad valamely létező, amelyet nem képes megvásárolni általa, nem tekintheti tovább értéknek. Ez logikus. (???) Megválik tőle, és más értéket keres magának.
A fegyver-biznisz, jól menő ágazat, mindig lesz piaca, akárcsak a porszívónak. Ahol szemét van, ott takarítókra is lesz szükség. Tehát ilyen és ehhez hasonló egyszerű hasonlatokban, és színtiszta képi világban ismerkedhetünk meg a világrend őrzőivel: fegyverkereskedőkkel, diktátorokkal, magas rangú katonákkal, és nem utolsó sorban az amerikai vezetéssel. Mindennek megvan az oka és okozata ebben a világban, így annak is, hogy ha nem Jurij lesz a leghatalmasabb fegyverüzér, akkor más, de e poszt betöltésére feltétlenül szükség van. Hősünk emlékezete nyomán szép monumentalitásban rajzolódnak ki a láncok, melyek a pusztításhoz vezetik fejlődő-(képtelen) nemzetek, magánharcaikban hancúrozó, majd elpusztuló, fejletlen tömegeit, és öntörvényű vezetőit. Miközben a pénzember kereskedőnek csak néhány nagyon egyszerű szabályt kell betartania a túléléshez. Amit alkalmaz is.
Vagyis fegyvernepperünk fontos személy, védelem alatt áll, hiába minden. Elosztóra márpedig szükség van. Hatalom? Egyrészről. Másrészről csupán beágyazódás a “világrendbe”. (???) Itt a kontraszt, a gondolkodás, és erkölcs között. Totális pusztulás mindkét oldalon, együtt nem működhetnek ebben a rendszerben. Egyrészt erőteljes szánalmat tanúsíthatunk a megcsömörlött hős iránt, másrészt különös szimpátiát, akárcsak kedvenc maffiózóink iránt a gengsztertörténetekben. Tulajdonképpen az ügyletek sora, önelégült játszmák egymásutánjában merül ki, nincs visszaút Jurij számára, sem a világ számára. Nem lényeges a személyes dráma a végkifejletben, mert a valódi veszteség érzete addigra már kiteljesedett.
Az egyéni oldal mindig sablonszerű. A karrier mindenkit agyonnyom egy idő után, bármivel is foglalkozzon. Ő ezt választotta, végül kitagadtatott a világból, amelynek mozgatója. Ugyanis ő a háború ura…
A gondolkodás lezárásaként, de a befogadó számára kezdeteként, az alkotó lírai keretet rajzol avval, hogy utolsó képében visszaugrik az elsőre, nyomatékosítva, hogy a világtörténelem egy “Jurij Orlov – harminc év emlékezete” c. regény alapján íródott sztori. Mint egy önmagába visszaívelő életút, úgy az is csak egyfajta körforgás eredménye. Mindig ugyanabba a pontba érkezik vissza, ahonnan indult. Szereplői így vagy úgy, de szoros kölcsönhatásban vannak egymással és a sztori alakulásával. Mind a világpolitikában, mind Jurij életében szükségszerű az, hogy nincs végső megoldás, csak állandó mozgás, és nincs valós elmozdulás sem, csak statikus álldogálás a semmiben, a kipusztított város töltényhüvelyekkel borított utcáján. Ő csak egy a hatalmasok közül, aki következetesen és kimérten nyilatkozik a pusztulás felett, amelynek tevékeny előidézője. Kíméletlen metaforája ez a mese a világ vezetőinek üzleti politikájáról. Elején, és végén egy-egy éles, karcosan fémes állóképben realizálva, a mindenek felett, és a mindenek alatt lévő embert.
Tehát valahol az óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy Jurij Orlov nevű ember, aki beszerezte és eladta azt, amelyre igényt észlelt…
A film szókimondásával, és helyenkénti demagógiájával a békevágyó halandókat biztosan kihozza a béketűréséből. Mint próbálkozás, és mint figyelemfelhívás dicséretes, de leginkább érdekes keverék, amely egyszerűségében és egységében vonzó, de részleteiben mérhetetlenül taszító. Akárcsak az, amikor Amerika öniróniával él, merthogy az is csak amolyan kettős. Ugyanakkor a hogyan kérdésének bemutatásával hatásosan ábrázolja a miért problémakörét. Nem alattomosan, hanem tisztán, óriásképekben fest, és érthetően szól hozzánk, így teljesítve küldetését a gondolkodtatás műfajában.
Eredeti cím: Lord of War
Rendező: Andrew Niccol
Főbb szerepekben: Nicolas Cage, Ethan Hawke, Jared Leto, Ian Holm, Bridget Moynahan