Ha azt mondjuk, boszorkányság, balkézről való gyerek, erőszak, leányanyaság, vérfertőzés, csalás és csalfaság, akkor mindenkiben kíváncsiság ébred? Rakovszky Zsuzsa regénye olyan cselekménnyel operál, amelyben felvonulhatnak mind a női bűnök, talán csak a házasságtörést és a csecsemőgyilkosságot kivéve. Izgalomban nincs hiány.
Hiszen a fiktív történelmi regénnyel szemben ez is az elsődleges kívánalom. Ahol lehet pestisjárvány, vallásháború vagy kegyetlenkedő zsoldos, ott legyen is. Persze van. Aki a (fiktív) életrajzírásnak vén fejjel nekifekszik, Ursula Lehmann az 1600-as évek elején él a nyugati végeken, és nincs nála szerencsétlenebb.
Ő a patikus egyetlen lánygyermeke – polgárlány, nem nélkülözik és még magához való férjet is kaphatna – ám rendezettnek látszó élete kártyavárként omlik össze a korakamaszkor küszöbén. Már zsenge gyermekkorától hintik neki, hogy szülei házasságkötése után csak hat hónapra születni nem éppen ildomos, még ha a városi bábák tanusítják is, hogy a napfogyatkozás miatt ilyesmi megeshet. Élesen akkor vetődik fel ismét a probléma, amikor az anyát elviszi a járvány és az apában felhorgad a vágy a zsendülő leánygyermek iránt. Győzködi a lányát, hogy ugyan, ne ijedezzen, hiszen ő nem a vérszerinti apja, Orsolya anyai hozományként érkezett.
Orsika mégis házon kívül szerez zabigyereket a sármos Nikitől, aki viszont a városbíró lányára pályázik mint megélhetési házasodó. Egyből egy, az ovuláció ideje egybeesik a szüzesség elveszítésével, a felcsinált lányt az apa jól kicsapja vidékre, és ebben a zord hangnemben pereg tovább az élet, a lehetséges olvasóknak sajnos nem ígérhetek még erkölcsi győzelmet sem.
Férfias szuperhősnek ott van Pókember, Batman, Superman, vagy a többi agyalágyult, velük csak Lara Croft konkurál. A szépirodalomban sem találunk self made womaneket, ha megnézzük akár a másik öregkori életrajzírónőt, Kafka Margit Pórtelky Magdáját, világosan láthatjuk, hogy ha nem akad jólsikerült házasság, akkor minden vonat elment, sodródás és keservesség a nőszemély osztályrésze.
Mindazonáltal Rakovszky Zsuzsa hősnőit elnézve – szinte mind a velejéig gonosz, a patriarchális társadalom fenntartásán fáradozik és nem sok jót akar a főhősnek – az is kiderül, hogy nem csak férj vagy apa révén szerzett gazdagsággal tehet szert egy 17. századi nő némi tekintélyre, hanem akkor is, ha rendelkezik a boszorkánytudomány alapjaival vagy más, férfiak elől elzárt tudással. A legfüggetlenebb hatást Susanna, Orsolya nevelőnője, a füvek és varázspraktikák ismerője, valamint a városi bábák keltik. Ők minden férfiak kiagyalta dolgon nevetnek, és mennek a saját fejük után, míg a többi nő sorsa apai, férji jóindulattól függ. Köztük Orsikáé is.
Miután élete első igazán mozgalmas 17 évét négyszáz oldalban elbeszélte, emlézőnk kurtán végez a maradék hatvan évvel. Valós házassága, életben maradó gyermekei már kevésbé regényesek.
A nem túl archaizált és stilizált, helyenként inkább lírai nyelvezet az álmok és egyes emlékek finom részletekbe menő leírásánál éri el csúcspontjait, ilyen szép szöveg akkor telik ki egy tanulatlan soproni polgárlánytól, ha történetesen – az eddig inkább költőnőként ismert – Rakovszky Zsuzsa regényhősnője. A serdülés, első szerelem, szexualitás, terhesség stb. leírásai olyannyir érzelmileg ihletettek és nemspecifikusak, hogy akár azt is lehetne mondani, hogy A kígyó árnyéka egy igazi női regény. Ha ez nem lenne szitokszó.